Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Az Egyesült Királyság terrorfenyegetettségéről beszélt az MI5 volt vezetője, Jonathan Evans. Véleménye szerint a iszlamista terrorfenyegetettség a következő húsz-harminc évben tartós lehet Nagy-Britanniában.
Évtizedekig eltarthat az iszlamista terrorfenyegetettség Nagy-Britanniában - mondta el a brit elhárítás (MI5) előző igazgatója, Jonathan Evans pénteken a BBC rádióadásában.
Evans húsz-harminc évet említett, és úgy vélekedett, „generációs problémáról” van szó, és létfontosságú, hogy az Egyesült Királyság kitartson a fenyegetés felszámolására irányuló erőfeszítései mellett – tette hozzá.
Lord Evans 2013-ban távozott a brit elhárítás éléről, amikor úgy tűnt, csökken az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jelentette fenyegetés. Az Iszlám Állam nevű terroristaszervezet felemelkedésével azonban úgy látja, nem valószínű, hogy egyhamar enyhülni fog.
„Egyértelmű, hogy súlyos a terrorfenyegetettség” – jelentette ki, hangsúlyozta azonban, hogy fontos a jelenlegi helyzetet nagyobb időtávlatban vizsgálni. – „Az 1990-es évek óta szembesülünk az iszlamista terrorizmus valamilyen formájával. A közvetlen fenyegetettség időnként erősödött, időnként csökkent, de a felszín alatti veszélyek tartósnak bizonyultak.”
Állandó a készültség
Evans felhívta a figyelmet arra is, hogy 2013 óta 19 merényletkísérlet történt, amelyet sikerült megakadályozni, és a Westminster hídon történt merénylet óta eltelt időben is hat kísérletnek vették elejét. „Vagyis állandó a készültség” – mutatott rá.
A westminsteri merényletben öten vesztették életüket, de azóta is történtek terrorcselekmények a szigetországban. Májusban egy manchesteri koncert helyszínén öngyilkos merénylő robbantott pokolgépet, 22 embert ölt meg. Június elején terroristák furgonnal a London híd járdáján gyalogosokat gázoltak el, majd a Borough Market környékén sokakat megkéseltek. Heten vesztették életüket. A fenyegetettség legalább húsz éve tart már, és úgy vélem, az elkövetkező több mint húsz évben is szembesülni kell vele – mondta Lord Evans.
Ébernek kell lenni az oroszokkal szemben
Figyelmeztetett a kibertámadások növekvő számára is, és hangsúlyozta, hogy biztonságosabbá kell tenni az online kapcsolattal rendelkező eszközöket, de nem csak őket, hanem az internetes kapcsolattal bíró járműveket és a háztartásokban használt készülékeket is.
Kitért arra is, hogy Nagy-Britanniának ébernek kell lennie Oroszországgal kapcsolatban is. Lord Evans aggasztónak nevezte, hogy Oroszország vélhetően beavatkozik egyes nyugati országok „demokratikus folyamataiba”, és mint mondta, csodálkozna, ha az Egyesült Királyság nem lenne a célpontjai között.
(MTI)